Miért félünk a változástól?

Mi is a változás, és miért változnak a dolgok körülöttünk?

 

Az életünk bizony folyton változik.

 

Van úgy, hogy egy időben nem is egy, hanem több dolog, helyzet változik körülöttünk.

 

A változást nagyon sokan fájdalmasan élik meg.

 

„Hogyan tudnám ezt az egészet leállítani?” „Hogyan tudnám, elérni, hogy ne érintsenek meg a világ dolgai?” – hallom sokszor a kérdéseket ügyfelektől, körülöttem élőktől.

 

Sokan keresik azt az egy dolgot, ami mindent megváltoztat és a világot jobbá teszi.

 

Vannak, akik úgy gondolják a boldogság az, ami végleges jobbulást képes hozni.

 

Ha én egy dolgot megváltoztathatnék a világban – és pontosan ezért teszek a munkám, életem során az aktuálisan rendelkezésemre álló legjobb tudásom és szándékom szerint, ez a küldetésem – tudatosságra ébreszteném az emberiséget,

 

mert aki a tudatos gondolkodás művészetét elsajátítja, az képes egészséget, szeretetet, bőséget, bármi jót teremteni mások és általa saját életében.

 

A boldogsághoz és a tudatosságra ébredéshez azonban egyaránt vezet egy út,

szükséges hozzájuk valami.

 

Ez a valami pedig a megértés.

 

Az emberek félnek a változástól, fájdalmasan élik meg azt, mert nem értik mi is a változás.

 

Úgy érzik a változás megzavarja az életfolyamataikat, pedig épphogy maga a változás az élet folyamata.

 

Mai blogbejegyzésemmel a megértést kívánom tovább vinni egy lépéssel mindazok számára, akikhez az írás eljut és érintettek.

 

Mi is a változás, és miért változnak a dolgok körülöttünk?

 

Ahogy fentebb írtam, a változás nem egy zavaró tényező. Maga a változás,

a folyamatos változás által jön létre az élet.

 

El tudod képzelni – csak egy pillanatra -, hogy az életedben minden megáll körülötted és semmi nem változik, semmi nem áramlik, semmi nem mozog? Lehet, hogy rövid időre látszólagos nyugalmat hozna, de azt követően szörnyű lenne, ha nem élne az élet körülötted,

mert ha ez megtörténik, maga az élet áll meg körülötted, megáll az életed.

 

Az életünk olyan, mint egy folyó, folyamatosan halad és tart valahova.

 

Az élet mozgásban lévő energia, az élet egy folyamat, ez a folyamat pedig (nem vallásos tekintetben) maga Isten, hiszen az élet Isten.

 

Ha a változás = élet, és az élet = Isten, akkor ez azt jelenti, hogy..?

 

Ez azt jelenti, hogy a változás = Isten.

 

Ha ezt a rövid, különöseb részletezés nélküli következtetést végig kíséred és megfontolod, akkor a változás teljesen új értelmezésben képes megjelenni az életedben.

 

Ha pedig tovább mész egy gondolattal, tényként rögzítve azt, hogy Isten mindig a leges legjobbat kívánja számodra, akkor ez azt jelenti, hogy minden egyes változás

 

nem Veled, hanem érted történik,

a lehető legjobbat hozva számodra szándékkal történik.

 

 

Ha ezen megközelítésből megvizsgálod életed aktuális változását, melyről talán eddig úgy vélekedtél, annak elszenvedője vagy, mi minden változik?

 

 

Mindig minden értünk, és számunkra a legjobbért történik.

 

Miért van azonban az, hogy sokan azok közül,

akik a változást a helyén értelmezik,

megértik, hogy a változás maga az élet, az élet pedig az a folyamat, mely által (az Univerzum, a Teremtő Erő vagy ahogy én hívom) Isten megmutatkozik az életükben,

 

még sem tudják megélni, felfedezni azt, hogy ez a változás igen is a számukra legjobbért történik?

 

Jogos a kérdés?

 

Azért, mert ezen személyek még nem tudják az életük hova tart, miről szól,

így az aktuális változást nem tudják valós voltuknak megfelelően látni.

 

Erről azonban majd egy következő írásban.

 

Szeretettel,

Beáta

 

 

ui.: megköszönöm ha volt hozzáadott értéke a blogbejegyzésnek számodra, megosztod azt velünk itt a hozzászólás részben.

Kommentek

comments