Nőként számos szerepünk van életünk során, melyek sok esetben feladatként, felelősségként nyomják a vállunkat, azonban ha meglátjuk az azokban rejlő lehetőségeinket, kinyílik számunkra és az általunk érintettek számára a világ.

Az egyik legcsodálatosabb életfeladat Anyának lenni.

Azáltal, hogy életet adunk egy gyermeknek, vagy egy élet minket választ felnevelő szülőnek, nem csak gyermek, hanem egy másik Nő is születik. Ezzel a másik nővel, önmagunk teljesebb énjével mi magunk is egy életen át ismerkedünk, és azt folyamatosan tovább neveljük.

Anyaként sok mindent megélünk, örömöt, aggódást, félelmet, kihívást, bizonytalanságot, boldogságot, döntéseket napi szinten. Mit adjak, mit válasszak a gyermekemnek? Hogyan tudom a legjobbat adni számára? Mi az, ami szükséges, mi az, ami kell, és mi az, ami még nem túl sok? Mikor kényeztetek, mikor vagyok túl szigorú? Mikor engedjek, mikor neveljek? Mikor avatkozzak be és mikor hagyjam, hadd tapasztaljon? Hogyan kommunikáljak előtte, vele, és milyen példát mutassak?

 

Mindig is éreztem, nem leszek fiatalon édesanya. A harmincas éveim elején jártam, amikor érkezett egy gondolat, hogy fogok majd egyszer talán egy könyvet írni, vagy más csatornán kommunikálni a gyermekvállalásról 40 felett. Emlékszem, a számítógépemen nyitottam egy részt, ahova az ezzel kapcsolatos anyagokat, jegyzeteimet gyűjtöttem, és bár időről időre a számítógépek cserélődtek, a mappát tovább vittem. A mappa neve az volt: gyermekvállalás 40 felett. Mindeközben a legnagyobb értetlenséggel, sokszor kétségbeeséssel álltam a tény előtt, hogy a gyermekáldás a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem érkezik az életembe. Már közel negyven lehettem, vagy talán el is múltam, amikor felfedeztem, mi is történik velem valójában. A gondolatnak megdönthetetlen ereje van, és én bizony pontosan eldöntöttem (ha nem is tudatosan), miként kívánom formálni az életemet.

Most már tudom, miért volt az az egy évtized, amikor is készültem az anyaságra. Nem azért, mert féltem az anyaságtól (nagyon vártam), és nem is ezért, mert „jó anya” akartam lenni, hanem azért, mert azt kerestem, arra készültem, miként tudom a legtöbbet adni majd a gyermekemnek, mi az anyaság „titka”.

Miért írok anyák napján magamról, a saját történetemről Neked? Mert azt gondolom (tudom), megtaláltam miként képes egy anya mindent, pontosabban azt, amire a legnagyobb szükség van, megadni a gyermekének, és ezt szeretném megosztani Veled.

A gyermekeinknek szeretnénk egy biztos, boldog, anyagi biztonságban, sikerekben megélt életet, jövőt. Szeretnénk nekik sokkal többet, mint amivel mi magunk rendelkezünk, mint amit mi magunk elértünk. Szeretnénk megóvni őket a csalódásoktól, kudarcoktól, fájdalmaktól. Éppen ezért keressük számukra a lehetőségeinkhez mért legjobbat mindenből… a legjobb iskolát, sőt már óvodát is, ahol a gyermeknek a „legtöbbet” adják. Nyelvek, sportok, művészetek, programok…
Emlékszem, amikor évekkel korábban egy barátnőm megkért, menjek el a kisfiáért az óvodába. A kissrác óvoda után beült a kocsiba, és teljes csöndben bámult ki az ablakon. A visszapillantó tükörből figyeltem, majd egy idő után megkérdeztem.

– Mi van Levikém?
– Teljesen kivagyok. Nagyon fáradt vagyok. – mondta a kis ember, alig 4-5 évesen. Éppen péntek volt, azért azt mondtam neki:
– Most jön a hétvége, pihenhetsz.
– Ááá… – legyintett.  A hétvégén keresztelőre megyünk, és van más programunk is, mindig hajtás van, nincs megállás.

Ugyanez a kisfiú az iskolakezdése előtti nyarán nálunk töltött pár napot, ugyanis egy közeli nappali táborba tőlünk járt be, mi vittük, hoztuk. Imádni való kis emberke volt picinek is. Ismét egy autós jelenet. A kisfiú némán bámult ki az ablakon a nyár kellős közepén, amikor minden gyerek boldog (legalább is ezt gondolnánk, vagy ez lenne anormális”).

– Mi van Levikém? Mitől vagy ilyen gondterhelt?
– Félek.
– Mitől félsz? – mitől félhet egy alig 6 éves gyerek, gondoltam én.
– Nemsokára iskolakezdés. Mi van, ha nem tudok megfelelni? Mi van, ha nem megy a matek vagy a nyelvtan?

Gondolhatod, mekkora hatással voltak rám a beszélgetések, ha körülbelül 8 év távlatában is pontosan előttem van annak minden rezdülése. Ennek a kisgyermeknek a szülei mindent megtettek, hogy a gyermekük a legjobbat kapja, legalább is azt gondolták. Ráadásul úgy, hogy az édesanya pedagógus. Nyelvek, zene, sakk, cselgáncs, úszás, evezés már az óvodában. A születésnap több napon át tartott, hiszen ünnepelték otthon, az oviban, a barátokkal… Ismerős?

A szülőkre maximálisan felnéztem. Értelmes, intelligens, szerető emberek, akik tényleg mindent megtesznek… de valóban ezt szeretnénk adni a gyermekeinknek gondos, szerető szülőként, anyaként? Csak figyeltem, és írtam a gondolataimat, észrevételeimet a számítógépemen a jegyzeteimbe.

Azt látom, hogy a kisfiúval folytatott beszélgetésem óta ez a „mindent megadunk a gyermekeinknek” tempó tovább fokozódott. Érezzük, hogy szükség van a változásra, éppen ezért „mindent megteszünk azért”. Már pár hónapos kortól úszás, nyelvek, folytathatnám. A szülő, az anya pedig megy az árral. Sőt, nem menni az árral az anya megkérdőjelezhetőségét vonhatja maga után. Az anya csinálja, mert mindent meg kíván adni a gyermekének, pedig azt csak egyféleképpen teheti: ha első körben önmagának adja mindazt, amit a gyermeke életében látni kíván. Boldogságot, egészséget, szeretetet, szerelmet, anyagi jólétet, törődést, figyelmet, gondoskodást, időt, életcélt, sikereket…

A gyermekeink nem olyanok lesznek, amilyennek neveljük őket. A gyermekeink az esetek jelentős részében szinte matematikai pontossággal azt az életet fogják másolni, amit tőlünk láttak. A gyermekeink olyanok lesznek, mint mi, a mi életünket fogják tovább élni.

A leányaink olyan nők lesznek, mint mi. A fiaink olyan nőt választanak társul, mint az anyjuk, ahogy mi is másoljuk az előttünk élő generációinkat. Talán azt mondod erre, Te biztosan nem. Gondolj csak bele egy kicsit jobban!

A legnagyobb érték, a legeslegnagyobb kincs, amit a gyermekeinknek adhatunk, az a saját boldogságunk, a saját boldog, kiteljesedett, megélt életünk. A boldogság, sőt tovább megyek, a kiteljesedett, életcéllal rendelkező élet az, amit igazi örökségként adhatunk.

Mindnyájan – legalább is a gyermekeikért felelősséget érző, cselekvő szülők -, egy szebb, jobb, békésebb, élhetőbb jövőt kívánunk az utánunk jövő generációknak, ezért arra neveljük” a gyermekeinket. Pedig ez a jövő nem a jövőben, hanem most születhet, és nem a gyermeken, hanem a szülőn, az anyán keresztül.

Anyának lenni lehetőség, ugyanúgy, ahogy Nőnek, vállalkozónőnek lenni is óriási lehetőség, azonban az anya mindezeken túllép. Nőként, üzletasszonyként sokak életére vagyunk hatással, anyaként azonban a legközvetlenebb, legdirektebb módon. Nem a világ megváltoztatásával, a gyermekeink, családtagjaink, alkalmazottaink, ügyfeleink, üzlettársaink megváltoztatásával érjük el, hogy a világ megváltozzon, hanem önmagunk „változtatásával”, kiteljesedett, tudatosan gondolkodó énjén keresztül.

Az az anya, aki a gyermekének a legtöbbet kívánja adni, adja a legtöbbet önmaga számára, hogy aztán a gyermeke is, aki őt másolja, azt tegye, azt az életet élhesse!

Anyának lenni óriási lehetőség, hiszen önmagunk kiteljesítése által kiteljesítjük a gyermekeink életét, és a világot. Anyának lenni jó, anyának lenni egy különleges misszió, hiszen amilyen az anya, olyan a család, amilyen a család, olyan a társadalom.

Nem felelősség! Lehetőség!

 

Sokat beszélgetek egy Hölggyel, Dobó Katalinnal a „gyermeknevelésről”, és arról, hogy mi történik a világban, valamint mi az, amire a gyermeknek valóban szüksége van. Ennek a Hölgynek alapítványi óvodája van és elkötelezett híve a gyermekek élhető, boldog jövőjének megteremtéséért. Ez a Hölgy nemrégiben a legmélyebb érzéseket megélve beszélt arról, hogy azt szeretné, ha a szülők „azért fizetnének” a gyermekeik óvodáztatásakor, iskoláztatásakor, hogy ő és a kollégái a gyermekekkel „ne csináljanak semmit”, hogy a gyermek gyermek lehessen, és a szülő megértse, az óvodai, iskolai évek alatt az ő élete, kiteljesedése, vagy annak elmaradása milyen mértékben formálja, sok esetben visszafordíthatatlanul a gyermekét. A szülő az intézménnyel partnerségben, szoros összefonódásban, együttes fejlődéssel biztosítsa a gyermeke számára azt, ami neki a legfontosabb, és azt, amit valóban adni kíván.

Mint minden évben, a mai napon világszerte az Anyákat, Édesanyákat, Nagymamákat ünnepeljük. Ma az anyákat elhalmozzák figyelemmel, szeretettel, virággal, törődéssel, ajándékkal, és az anyukák ezen a napon megélik az anyaságukat, boldogok. Ezt az ünnepet, az anyaság ünnepét az anyának azonban egész évben érdemes magában hordoznia, magával kell vinnie, és gondoznia kell azt. Az anyának mindazt, amit anyák napján kap, önmagának érdemes megadni, azzal a tudatossággal és ünnepléssel, hogy ebben van mindaz, amit a gyermekének adni kíván. A gyermeke számára a legnagyobb ajándék, a saját boldog, kiteljesedett értelemben megélt élete. Ha az anya ezt teszi, akkor a Gyermeke egész Élete is Ünnep lesz.

Az az Anya, aki önmaga „nevelését” választja gyermekének nevelése helyett, rátalál a belső, ősi, bölcs nőre, anyára, a tudatos anyára, aki pontosan tudja mit adjon a gyermekének, mi a sok és mi a kevés, és azt, hogy nem létezik túl sok vagy kevés.

Anyának lenni egy különleges, kivételes misszió, a legcsodálatosabb lehetőség.

Ma és minden nap ünnepeld azt, hogy Anya vagy!

Boldog Anyák Napját kívánok szeretettel!

Beáta

 

Tudatos Anya, tudatos Gyermek beszélgetős est

Kommentek

comments